„…bizony soha nincs késő szárnyra kelni, még mindig kitárhatja a szárnyát, csak akarnia kell, próbálkoznia, csak hinnie kell benne, hogy még megvan, még kinőhet, ha törekszik rá… még ha nem is lesz nagy vagy erős, mégis visszanőhet.”
Amikor egy idősotthon kijelölt szobájában kell felszámolni egy egész korábbi életet, a veszteség sebei szinte elviselhetetlennek tűnnek. Honnan eredhet mégis az újrakezdés ereje? Agáta és Margita két teljesen különböző háttérből érkezik, múltjuk és műveltségük is eltérő.
A kényszerű közös térben, a csendes teaszeánszok, a köl-
csönadott könyvek és a halk zene mellett lassan, észrevétlenül megszületik köztük a bizalom. Ezt a konfliktusokkal és félreértésekkel teli, törékeny barátságot azonban a tanár érkezése írja át végérvényesen. A megelevenedő intellektus, az elfojtott vágyak, a féltékenység és a kései boldogság ígérete elemi erővel törnek felszínre, és teljesen átrendezik a hármójuk közötti dinamikát.
Etela Farkašová finom lélektani regénye az öregség legbelső, személyes megélésébe enged betekintést, ahol az emlékezés, a bűntudat és a magány belső dilemmái visszhangoznak.
A sorsfordító találkozások története ez, amely megmutatja, hogy a kapcsolatok jelentik az emberi élet valódi esszenciáját, és ezek a barátságok a hulló levelek idején, őszidőben sem szállnak el nyomtalanul.
